Romániában kezdetét vette a Nemzeti Kataszteri és Telekkönyvezési Program, jelentette be a Regionális Fejlesztésért felelős miniszter hétfőn, május 11-én. A program célja: minden darab föld és épület felvétele a telekkönyvi nyilvántartási rendszerbe 2023-ig, mindezt ráadásul költségmentesen.
A Program előrevetített 1,2 milliárd eurós büdzséjének finanszírozása legfőképpen a Nemzeti Kataszteri és Ingatlan-nyilvántartási Ügynökség saját forrásaiból, európai uniós forrásokból, valamint az önkormányzatok költségvetéséből fog történni.
Hivatalos becslések szerint körülbelül 40 millió ingatlan található Romániában, melyek 20%-a városokban, 80%-a pedig vidéken található. Románia ingatlanjainak telekkönyveztetését már a kataszterről és ingatlan-nyilvántartásról szóló 1996. évi 7-es törvény előírta, viszont máig a 40 millióból 7,4 millió van felvéve a nyilvántartási rendszerbe, és a kormány képviselőinek elmondása szerint csak 7 közigazgatási egységnek teljes a telekkönyvi nyilvántartása, Az idei évben 147 közigazgatási egység ingatlanának kezdik meg a nyilvántartásba való felvételét.
A programban szerepel továbbá a több tízmillió oldal analóg formátumú telekkönyv digitális formátumba való átültetése is.
Több szempontból is előnyt jelent a régóta tervezett program: az ingatlanok ingyenes nyilvátartásba jegyeztetése, a közigazgatási egységek és az állam magán- és közterületeinek jegyeztetése, a jogcím nélkül birtokolt ingatlanok jegyeztetése, örökségek rendezése vagy pedig a visszaigénylések rendezése, hogy megemlítsek egy néhányat. Sokat könnyít majd az adásvételeken, ezért az ingatlan-piac fellendülésére is várhatunk, nem beszélve a sok ezer munkahelyről, amelyet egy ilyen nagyságú projekt biztosítani fog.
Ezzel együtt kiteljesedik a Polgári Törvénykönyv is, amelyet a 2009. évi 278. számú törvény 2011. október 1-jén léptetett hatályba. A Ptk. 557. cikkelye 4. bekezdése szerint az ingatlanok tulajdonjogának megszerzése telekkönyvi jegyeztetéssel történik. Mivel Romániában a telekkönyvi nyilvántartás nem teljes, a törvényhozó úgy döntött, hogy a Ptk. hatálybaléptetésére vonatkozó 2011. évi 71. számú törvényben felfüggeszti a fent említett cikkely működését mindaddig, ameddig Románia teljes területén el nem készül az egységes nyilvántartási rendszer (56. cikkely), viszont ezt nem kötötte pontos határidőhöz.
Romániában az ingatlan-nyilvántartás két fontosabb rendszer körül rendeződött: a telekkönyvi nyilvántartás és az ún. átiratok és feliratok nyilvántartása (registrul de transcripțiuni și inscripțiuni). Az általunk mára már jól ismert telekkönyvi rendszer Románia teljes területén használatos a 1996. évi 7-es törvény elfogadása óta. A telekkönyvi rendszer fölénye abból származik, hogy maga az ingatlan azonosítására és térbeli elhelyezkedésére fekteti a hangsúlyt, míg a másik nyilvántartás a tulajdonos személyére.
A forradalom utáni román állam restitutio in integrum politikájának kihívásai és az ebből következő számtalan peres eljárás a két rendszer – legfőképpen az átiratok és feliratok nyilvántartási rendszerének – hiányaiból és hibáiból származnak. Ismerjük a jogrendszer-bénító következményeit a rengeteg restituciós pernek. Még sok más ilyen per fog indulni most, hogy elkezdik tisztázni az ingatlanok helyzetét az egész állam területén. Amint Valeriu Stoica egykori igazságügyi miniszter mondta: azon találjuk majd magunkat, hogy több ingatlan lett visszaszolgáltatva, mint Románia területe négyzetkilométerekben.
Írd meg a véleményed