Young and Wild címmel szervezett kerekasztalt a Junior Business Club (JBC) a Szent György Napok Észművész sátrában. A beszélgetés a világot látni és/vagy hazatérni kettősét járta körül. A meghívottak Barok Árpád vállalkozó, Grubisics Csaga designer, Kiss Csaba közgazdász és Kristály Sándor matematikus voltak, a mikrofonjárást pedig Karácsony Zsolt JBC elnök koordinálta. Kovács Gábor Áront szintén meghívták, ő viszont éppen a Szent György Napok vendégeinek főzött, így sajnos nem vett részt a beszélgetésen. A kezdetekről:
- Barok Árpád ’90-ben ment ki Budapestre, majd körülbelül tíz éve költözött haza Sepsiszentgyörgyre, ahol Budapesten szerzett tapasztalataira és kapcsolataira építkezett, és ennek köszönhetően jelenleg négy céget vezet.
- Grubisics Csaga szüleivel együtt költözött Kolozsvárra ötévesen, majd az egyetem után tért vissza szülővárosába, most a Csaga Visual Communication vezetője.
- Kiss Csaba a bukaresti egyetemi éveket cserélte Budapestre, néhány éve hazaköltözött, és a helyi Covalact vállalat SAP-koordinátora.
- Kristály Sándor nem sepsiszentgyörgyi, a kolozsvári egyetemi évek után feleségével együtt költözött Sepsiszentgyörgyre, jelenleg a BBTE helyi tagozatának professzora.
Kerekasztal és közönség. Képek innen: JBC fészbuk oldala.
A kerekasztal újra és újra körbejárta ugyanazon témaköröket: miért jó Sepsiszentgyörgyön – és ekképpen Székelyföldön – élni, mi vonz és mi taszít egy nagyvárosban, illetve melyek a jövőbeli tervek. Székelyföld nyugodt, tele van barátokkal és itt a család – hangzott el többször is. Ugyanakkor az együttműködésekért utazni kell, legyen az vállalkozás vagy matematikai probléma – hangsúlyozta Barok Árpád és Kristály Sándor. Megkérdeztem, hogy Székelyföldön élve hiányzik-e néha a nagyvárosi nyüzsgés. A frappáns igenlő választ pedig Damokos Csabától kaptam, aki elvonási tünetei tompítása érdekében néha elutazik színházba és kiállításokra Bukarestbe, majd hazatér Szentgyörgyre, és végzi tovább a dolgát. A jövőt illetően mindegyik előadó ugyanazon irányba beszélt: folytatni szeretnék a megkezdett munkát, legyen az matek, vállalkozásfejlesztés vagy éppen vizuális kommunikáció.
Írd meg a véleményed