Egy szemrebbenés alatt egy újabb hét telt el, amely még eseménydúsabb volt, mint az előző. E heti cikkemben az amerikaiakról, az egyetemről és a bentlakásos életről mesélek. Egy ismerősöm javaslatára elkezdtem jegyzetelni a gondolataimat, hogy aztán továbbadhassam nektek.
Egyből a közepébe vágok hát: imádom a bentlakásos életet. Minden megtalálható itt, amire szükségem van. Amint azt már előző cikkemben is említettem, az egyetem rendelkezésünkre bocsát egy mindennel felszerelt fitneszközpontot is. Elkezdtünk hát rendszeresen járni oda szaladni, úszni, zumbázni. Legutóbb amikor úszni mentünk, két bácsika volt csak az uszodában. Meglepődtünk, hogy ilyen kevesen voltak, de örültünk neki, hogy zavartalanul úszhattunk. A bácsikák ruhával jöttek be a medencébe. Furcsa volt. Elmondásuk szerint kevés diák használja az uszodát, ezért is szeretnek ide járni. Úszás után szaunázni mentünk. Még nagyobb megdöbbenéssel figyeltük, ahogy a kosáredzésről érkező diáklányok ugyancsak ruhával, cipővel a lábukon, iPhone-nal a kezükben jöttek szaunázni. Több hasonló kulturális sokknak lehettünk még tanúi. Hasonló példa az, amikor a futószalagon szaladtunk, és azon döbbentünk le, hogy még a fitneszteremből sem hiányozhat a tévé. Minden egyes futógép külön készülékkel volt felszerelve, így kedvünkre váltogathattuk a csatornákat, miközben szaladtunk.
Annak ellenére, hogy nem özönlik el a diákok a fitnesztermet (ami valószínűleg azért van, mert minden diák valamilyen fajta sport klub tagja is), arra jöttem rá, hogy Amerikában egyre inkább odafigyelnek az étkezésükre. Ez a legújabb trend. Éppen ezért a suli étkezdéjében is nagy figyelmet fordítanak erre. Minden diáknak van egy fényképes diákigazolványa, amit egyben bankkártyaként is használhat. Pénzt lehet rá tölteni, és így kedvezményeket is kaphat. Ösztöndíjas lévén az én kártyámat annyiszor használom az étkezdében, ahányszor csak szeretném. Viszont az az igazság, hogy így egy hét után már az ember vágyik egy kis változatosságra. A változatosságról jut eszembe: eszméletlenül hiányzik az otthoni, finom kávé. Ha valamiben nem jók az amerikaiak, akkor az a kávékészítés. Se íze, se illata.
Legújabb hobbink a kosár- és hokimeccseken való szurkolás. Igaz, hogy még egy olyan meccsen sem nyert a csapatunk, melyen mi is részt vettünk, de szeretünk szurkolni nekik. Kialakult egy jó kis csapat, akikkel folyamatosan együtt vagyunk, és nagyon jól telik velük. A meccseken kívül járunk korcsolyázni, amit ugyancsak az egyetem biztosít számunkra és ingyenes. A napokban pedig színházfesztivál volt, és mivel a csapatunk két tagja színészetet tanul, ezért elmentünk megnézni a fellépésüket. A fellépést követően a bentlakások életre keltek (különböző bentlakásos épületek vannak a kampuszon), mivel mindenki bulizni készült. A mellettem levő bentlakásban volt az előbuli, és örömmel észleltem, hogy az én bentlakásom sokkal csendesebb ahhoz képest. A kampuszon hagyománnyá vált a színis bulik megszervezése, amiről azt mondják, hogy a legőrültebbek. Elmentünk egy ilyen bulira, és valóban őrült volt, csakhogy általában Romániában amit mi bulinak nevezünk, az táncot és zenét is magába foglal, de itt inkább az ismerkedésre fektetődött a hangsúly. Az emberek beszélgettek, beer pongoztak, iszogattak. Szinte egész este megfigyelője voltam az eseményeknek. Úgy éreztem magam, mint egy amerikai filmben. Másnap pedig amikor ebédelni mentem, már a fél suli ismert, és úgy kezeltek, mint a legjobb barátjukat. Nagyon hamar barátkoznak.
A hétvégén Kanadát is meglátogattuk. Kanadát a Niagara folyó választja el tőlem, ha kinézek az ablakomon akkor elméletileg látnom kellene. És mivel Amerikában 21 év alatt tilos az alkoholfogyasztás, ezért minden fiatal 21 év alatti diák odajár bulizni, mert Amerikában nem engedik be őket a kocsmába se. Éppen ezért olyan híresek a házibulik is, mint amilyeneket a filmekben is lehet látni, aminek sokszor az a vége, hogy a rendőrök vetnek véget a bulinak. De természetesen ilyenkor folytatják a bulit máshol, másvalakinél. Visszatérve Kanadára, mi is eldöntöttük, hogy ellátogatunk oda megünnepelni két barátunk születésnapját. A két országot összekötő szivárványhídig taxival mentünk, onnan pedig átgyalogoltunk a határon. A híd közepén megállva egy pillanatra gyönyörű látvány tárult elénk. Ha visszanéztünk az amerikai részre, az sötétnek és kopárnak tűnt a kanadai részhez viszonyítva, ami a szememben olyan volt, mint Las Vegas. És akkor még a vízesésről nem is beszéltem. Gyönyörűen ki volt világítva, nagyon szép látvány volt. Nem hiába mondják, hogy a kanadai rész sokkal szebb. Nos tehát átgyalogoltunk a határon. Érdekes mindenféle dokumentummal, útlevéllel indulni bulizni. Én folyton csak arra gondoltam, hogy aztán nehogy ne engedjenek vissza :D. Éjfél előtt érkeztünk, szinte senki nem volt még a klubban. Akkor tudtam meg, hogy 2-kor zárnak. Ezt úgy eléggé furcsálltam. Aztán éjfél körül teltház lett, és annak ellenére, hogy csak két óra volt, azt kell hogy mondjam, hogy a konkrét buli rész nagyon jól telt. Engem folyamatosan értek a kulturális sokkok, mivel az emberek sokkal felszabadultabbak, mint Európában, más stílusban táncolnak, nem félnek a középpontban lenni, szeretnek műsort csinálni. Ami talán a legnagyobb megdöbbenés volt számomra, az az, hogy az emberek több mint fele homoszexuális volt, és ezt nyíltan felvállalták. És ez itt annyira normális mint az, hogy valaki más színűre festi a haját.
No, de ennyit a bulikról, Kanadáról és a melegekről. Befejezésként még magamról is írok pár sort. Két hete már, hogy itt vagyok, és most épp azon vagyok, hogy megkapjak egy marketing internshipet erre a félévre. Ami azt jelentené, hogy nem kellene a konyhában dolgozzak. Tanulmányi vízummal szinte csak az lenne az egyedüli opcióm, mivel csak kampuszon szabad dolgozni, amíg nincs két lezárt féléved. A suli elkezdődött, egyelőre nincs sok órám, majd februártól és márciustól fog besűrűsödni. Nagyon sok házi feladat vár rám, mivel itt előre kell készülni az órára, ahhoz hogy értsed, hogy miről van szó az órán. Rengeteg házi van, csoportmunka, hétről hétre kell készülni. Így itt nem az van, hogy szesszióban tanul a diák, hanem folyamatosan év közben. Erre egy kicsit nehéz átállni, főleg egy év kimaradás után. 🙂
Mindemellett Borókának köszönhetően már került is egy nyári munka New Jersey államban, a keleti parton. Így hát az a terv, hogy május közepén leutazunk oda Oliviával, az ausztrál barátnőmmel, és Petivel, a másik ösztöndíjassal, és dolgozunk majd sokat, sokat, hogy pénzt takarítsunk meg. Majd ha ez megvolt, akkor augusztus utolsó két hetében utazgatunk. A terv alapján a nyugati partot látogatnánk meg: San Franciscót, Los Angelest, Las Vegast, Grand Canyont. Ugyanakkor készítettünk egy listát, hogy mit szeretnénk meglátogatni ebben az évben, és azt szeretnénk, hogy a tavaszi vakációban Floridába repüljünk, illetve a húsvéti vakációban New Yorkba. 🙂
Amikor terveztem a kiutazásom, akkor még nem tudtam, hogy mit is akarok és hogy is akarom, de most már eléggé tisztán látom magam előtt a következő pár évet. Ha minden a terv szerint halad, akkor jövő év májusában elballagok, és azt követően pedig megpályázom az amerikai állam által biztosított OPT programot, ami lehetőséget ad arra, hogy egy diák tanulmányait követően a tanultakat gyakorlatba ültesse, és munkát vállaljon. Ezt maximum egy évre engedélyezik, tehát ha ez így mind összejönne és minden terv szerint halad, akkor 2017 májusában várható a hazatérésem. Persze, nem hiába mondják, hogy ember tervez, Isten végez. Semmi sem biztos, de egyelőre úgy érzem ezt az utat kell követnem.
Jelentkezem jövő héten! Gyönyörűséges hetet kívánok mindenkinek 🙂
Írd meg a véleményed