Skip to content Skip to sidebar Skip to footer

Vendéglátás a járvány idején – az RMKT-Kolozsvár BizniszVitaminjával indítottam a napot

Bár Kolozsváron a COVID fertőzésrátája nem azt mutatja, hogy elmúlt volna a járvány, észrevehető, hogy az embereknek kezd elegük lenni a korlátozásokból, így nemrégiben minden olyan korlátozást feloldottak, amely korábban a járvány visszaszorítását szolgálta. Az RMKT – Kolozsvár szerda reggeli BizniszVitaminján voltunk.

Nem titok, hogy az RMKT-val már évek óta jó kapcsolatot ápolok, 2019-től tagja is vagyok a szervezetnek. Sajnos az elmúlt közel két évben a járvány átalakította a szervezetet is, sokkal kevesebb rendezvényt tudtak megszervezni, mint azelőtt. Idén azonban újra berobbantak, és végre a régi színeikben pompázhatnak. Havit öt rendezvényt szerveznek, egyike ezeknek a BizniszVitamin.

A rendezvényt évek óta az 1568 Bistroban tartják, hiszen a reggeli szakmai előadás mellé étel is dukál. Utóbbit Berke Sándor szakács készíti el minden alkalommal a hallgatóságnak. A rendezvény egyediségéhez hozzájárul Sándor ételbemutatója, ahol az alapanyagokról esik szó. Gyakorlatilag ez által ismerjük meg az elkészített étel történetét, illetve az okát, hogy miért pont ezt választotta reggeliként. (Ezúttal kukorica kenyéren fokhagymás krém volt a reggeli).

A gyors reggelit követően, szokás szerint a szakmai előadás következett, ezúttal Pócsai András, az 1568 Bistro tulajdonosa beszélt a a vendéglátás nehézségeiről az elmúlt két évben.

Amint azt szerintem mindannyian tudjátok, az 1568 Bistro Kolozsvár egyik legkedveltebb belvárosi bisztrója, ami 2017-ben nyílt. Lévén, hogy egy főtéri vendéglőről beszélünk, amelynek a helységét bérelnie kell a tulajdonosoknak, így az ők esetükben különösen nagyok a fix költségek.

2020-as év számukra hatványozottan fontos volt, hiszen ez lett volna az első olyan időszak, ami már profitot termelt volna, illetve a meglévő márkaismertséget is tovább növelte volna. Ezzel szemben gyakorlatilag újra ki kellett magukat találják (ahogyan szerintem az összes vendéglátó egység).

András az előadásában is kiemelte, hogy míg sokan csak egy-két hét leállást jósoltak, amiből végül több hónap (sőt, durván két év lett), addig a Horeca szektor gyakorlatilag darabjai hullott szét. Bár az állami támogatások igénylésére volt lehetőség, fontos azt is megemlíteni, hogy jobb híján ezek vagy késve érkeztek meg, vagy a vendéglátósok lemaradtak róluk. Ez pedig nagyon sok problémát vont maga után. Gazdasági szempontból a 2019-es évhez képest 220%-os visszaesés volt tapasztalható a COVID-nak köszönhetően.

Az első pár hétben ők is kivártak, figyelték, hogy mi működik, de rövidesen kiderült, hogy a bezártság, a korlátozások eléggé hosszúra fognak nyúlni. Nem tétlenkedtek, saját ételeiket delivery szolgáltatókkal közösen, illetve a saját autóikkal hordták ki.

2020 őszére tisztává vált számukra, hogy a járvány nem fog eltűnni, és ahhoz, hogy legalább életbe tudják magukat tartani fontos beszerezniük infralámpás melegítőket, sátrakat az udvarra. Ezek újabb költségeket generáltak ugyan, de legalább a személyzet számára munkát tudott biztosítani, és nem eredményezett újabb veszteséget. Természetesen igyekeztek a személyzetüket ők is megtartani, ám kénytelen voltak leépíteni belőlük az elmúlt két évben. (A bisztró tulajdonosa úgy tudja, hogy legtöbbjük ételfutárnak állt). Most, hogy újra kezd lassan minden beindulni, újabb embereket vennének fel a csapatba.

Bár jelenleg úgy tűnik, hogy minden kezd visszaállni a régi kerékvágásba, az előadó többször hangsúlyozta, hogy most már jóval óvatosabb, és igyekszik felkészülni akár nehezebb időkre is.

Nagyon tartalmas előadáson vehettem részt, ahol, mint ahogyan az már szokássá vált, a hallgatóság feltehette kérdéseit az előadónak. Az interaktív beszélgetésnek köszönhetően sokkal személyesebb betekintést nyerhettünk Pócsai Andrásnak köszönhetően a vendéglátóipar elmúlt két évébe.

Az RMKT kolozsvári szervezete havonta több szakmai eseményt megszervez. Ezekről elsőként a szervezet Facebook oldalán értesülhetsz.

Ajánlom másnak is

Írd meg a véleményed