Skip to content Skip to sidebar Skip to footer

Nem is lehet jobb alkalmat találni, arra hogy górcső alá vegyünk egy társadalom azaz egy állam összteljesítményét, mint annak nemzeti ünnepén. December 1-jén Románia fennállásának évfordulóját ünnepli,  ami kellő alkalmat ad arra, hogy pár mutatóban összehasonlítást nyerjen a világ és az Európai Unió más országaival.

Ezt tette a Ziarul Financiar szakértője, amikor is 10 kategóriában rangsorolta Romániát a világ más országaival és az Európai Unióval szemben. Nos lám, mit is üzennek a számok Románia gazdaságáról:

Nem költünk kutatásra, oktatásra és egészségügyre, de világelsők vagyunk az autópályák építésének átlagos költségében (átlagosan 23 millió €/km), az Unióban az egy háztartásra eső túlzsúfoltságában (minden második ember túlzsúfolt lakásban él) és a nagykereskedelem ütemének növekedésében (12%-os növekedés a 2014-es azonos időszakhoz számítva).

Boldogságnak ad okot, hogy a gazdaság növekedésének üteme a második trimeszterben (3,4%-os növekedés 2014 ugyanazon időszakához képest) a 6. helyre repíti Romániát az Európai unió országainak ranglistáján, ugyanakkor megemlítendő az a tény is, hogy az egy főre jutó bruttó nemzeti össztermék (GDP/fő) értéke még mindig az utolsó előtti helyre sorolja Romániát (7000 EUR/fő), alig megelőzve déli szomszédunkat, Bulgáriát (6000 EUR/fő).

Oromidex

Örömindex letölthető – http://worldhappiness.report/download/

A legtöbb kategóriában nem a legelőkelőbb helyet foglalja el Románia, ami tükröződik a világ boldogsági jelentésében is, amely az ország hangulatát ismerteti több társadalmi, intézményi és gazdasági mutatón keresztül.

Románia a 86. helyet foglalja el a 158 országból,

ami a ranglista közepének hátsó részét jelenti, még így is megelőzve mutatókban nálunk jobb helyzetben lévő országokat mint Magyarország, Portugália és Görögország.

Ajánlom másnak is

Írd meg a véleményed