Skip to content Skip to sidebar Skip to footer

Másfél évvel ezelőtt, egy nyári hajnalon döntöttünk egy közösségi platform létrehozása mellett. Hiába gondolkozunk, ma már fogalmunk sincs arról, hogy azon az estén a második és harmadik sör között mely kérdések foglalkoztattak bennünket. 2016 januárjára sikerült elérnünk magunk számára, hogy több-kevesebb hézaggal, de visszakövethetően tudjuk, hogy mire figyeltünk 2014 novemberétől.

Ugyanakkor reméljük, hogy néha mások számára is haszos és releváns információkkal szolgáltunk. Népszerűségben máig verhetetlen a  Nemzeti Kataszteri és Telekkönyvezési Programról tudósító anyagunk, amelyet éppen május elején jelentett be az akkori Regionális Fejlesztésért felelős miniszter.

Támogatóinknak köszönhetően októbertől bővült csapattal kaptunk új erőre. A Thinkonomy számára 2015 legerősebb hónapja a november volt: ekkor mutatkozott be első videósorozatunk és ebben hónapban 21 írásunk jelent meg. Decemberben Thinkonomy-kerekasztalt szerveztük  a Kolozsvári Magyar Napok Téli Fesztiváljának keretében, majd nyereményjátékot hirdettünk karácsony és szilveszter között.

Megtanultuk, hogy vannak olyan témák az erdélyi magyar társadalomról, amelyekre közösségként sem lehet írni olyan reflexiót, hogy valakinél ki ne borulna a bili, de folytatjuk, hiszen így egyelőre sem jutott időnk rengeteg fontos témára: nem reflektáltunk Justin Trudeau szakító sajtótájékoztatójára, de nem írtunk az erdélyi magyar társadalom hatalmas egyenlőtlenségeiről sem. Remélhetőleg idén, 2016-ban majd megtesszük.

Sikerekben gazdag új évet kívánunk minden követőnknek! Because it’s 2016.

Ajánlom másnak is

Írd meg a véleményed