Valkai Tímea és Darvas Andor a Babeș Bolyai Tudományegyetem Közgazdaság- és Gazdálkodástudományi Kar magyar intézetének Digitális Marketing szakjának első éves mesteris hallgatói. Úgy döntöttek, hogy elvégeznek egy kutatást, amiben az erdélyi magyarság körében vizsgálják a tenyésztett húsok megvásárlási szándékot.
A tenyésztett húsok a mesterséges húsok azon csoportjába tartozik, amely esetében laboratóriumi körülmények között növesztett élő organizmusokból, szövetekből és sejtekből származtatnak. A húsfogyasztás csökkentése elengedhetetlen a klímaválság kezelésében. Az Egyesült Államok környezetvédelmi ügynöksége szerint, az üvegházhatású gázok közül, a szén-dioxid kibocsátás után (65%), a második legnagyobb hozzájáruló a metán a maga 16%-ával, ami az állattartás mellékterméke. Előrejelzések szerint a világ lakossága 2050-re eléri a 9 milliárdot, ezzel együtt meg fog nőni az élelmiszer iránti kereslet. Annak érdekében, hogy a megnövekedett szükségleteket kielégítsék, a húsipar körülbelül 50-73%-al kellene növekedjen.
A megnövekedett termeléssel növekednének az ipar által termelt szennyezések is. Erre a problémára megoldást jelenthet a húsipar innoválása a tenyésztett hús által. Csakhogy az iparág megújulása önmagában nem elég, az új terméket valahogy el kell fogadtatni a végső fogyasztókkal is, másképp a megoldás nem fog túljutni a fejlesztés fázisán.
Ennek a tudományos kutatásnak a fő célja felmérni mit gondolnak erről az új termékről az emberek ezzel hozzájárulva a jövőbeli piaci bevezetés megkönnyítéséhez. Annak érdekében, hogy az eredmények relevánsak legyenek, elengedhetetlen, hogy a kérdőívet minél többen kitöltsék. Ez a rövid kedvcsináló cikk által is szeretnénk buzdítani az olvasókat a kutatás segítésében!
Írd meg a véleményed