Habár a legtöbb adóemelést a kormány 2017-re halasztotta, 2016-tól gyökeresen meg fog változni az építmények adózási rendszere. Ez a cikk azoknak szól, akik megijedtek amiatt, hogy a lakásuk címére beírt vállalkozások (PFA, SRL, stb.) miatt több tízszeresére fognak nőni adózási költségeik.
Míg 2015-ig az építményadók kiszámításához a tulajdonos minősége – azaz, hogy jogi vagy természetes személy – volt a meghatározó tényező, idéntől az ingatlan felhasználási célja lesz az adózás alapja. A törvény különbséget tesz a lakás, valamint a kereskedelmi célból használt építmények között.
Kereskedelmi célt szolgáló építményekre a törvény a következő százalék-határokat szabta meg: természetes személyeknek 0,2%–1,3%, jogi személyeknek pedig 0,25%–1,3%. A lakás céljára szolgáló építmények esetén pedig a törvény szerint 0,08% és 0,2% közötti értéket kell a helyi tanácsoknak meghatározni, az eddigi 0,1%-kal szemben. Mindkét célból használt építmények esetében külön meg kell határozni a kereskedelmi célból használt építményrészt és a lakásra használt részt is, majd eszerint lesz meghatározva a fizetendő adó.
Fontos megjegyezni, hogy ha az adott építményben nem zajlik effektív kereskedelmi tevékenység (pl. adás-vétel, alkalmazottak dolgoznak stb.), akkor az építmény aszerint lesz adózva. Szóval, ha egy adott építménycímén szerepel a cég székhelye, de a cég nem végez kereskedelmi tevékenységet az illető ingatlanban, akkor erre a természetes személyek tulajdonában levő építményre a lakás céljából használt építményadó vonatkozik (vagyis a 0.08% és 0.2% közötti adókulcs). Ez semmi esetre sem vezet akkora adónövekedéshez, hogy emiatt bárki is törölje cégét.
Ellenkező esetben (amennyiben egy adott épület címén szerepel az adott cég székhelye, és ebben az épületben kereskedelmi tevékenység is folyik), valamint a rezsi is a cég nevén szerepel, akkor erre a természetes személyek tulajdonában levő épületre a kereskedelmi célból használt építményadó vonatkozik (vagyis a 0.2%–1.3% adókulcs).
A törvény szerint a kereskedelmi célt szolgáló építményekre amelyek természetes személyek tulajdonában vannak az adóértéket (a 0.2%–1.3% közötti adókulcsra) a következő három tényező egyike szerint lehet meghatározni: az építmény értéke – egy engedélyezett értékbecslő felmérése szerint az építmény felépítésének ára (ha ez az utóbbi 5 évben épült), vagy az érték, amely a tulajdont átruházó okiratban szerepel.
Természetes személyek tulajdonában található, lakás célját szolgáló építményekre az adóértéket (a 0,08%–0,2% közötti adókulcsra) az adótörvénykönyről szóló 2015. évi 227-es számú törvény 457-es cikke részletezi. Ebben a cikkelyben szerepelnek azok a tényezők, amelyek szerint az építmény értékét meghatározzák.
Végezetül megjegyezném, hogy nincs ok pánikra, mert a változások nem lesznek annyira nagyok. Inkább a cégeket fogják terhelni a magasabb adók, nem pedig a természetes személyeket. Abban az esetben, ha vállalkozás működik egy Ön által bérbe adott ingatlanban, javaslom a bérleti szerződés módosítását és az adó terhének átruházását a bérlő cégre.
Az érintett személyeknek március 31-ig kell leadniuk az esetükre vonatkozó nyilatkozatot az adóhatóságnál.
(apróbb módosításokkal megjelent az Igen, tessék! közösségi havilap januári számában is)
(címlapkép: “Home office” by Jeremy Levine is licensed under CC BY 2.0 )
Írd meg a véleményed