Sajnos végül csak sikerült elbontani a világörökség részeként számon tartott zsidónegyed egyik épületét − írja a válasz.hu. A befektető nyolc év után érte el a célját: az épületért küzdő ÓVÁS Egyesület elnöke szerint az utcafront felé öt, a telekbelső felé hét emeletes beépítés lesz.
Rögzített pont a budapesti éjszakában: a Király utcai pizzáért mindig sor van. Forrás: hvg.hu.
Ugyanakkor a hétvégén láttam, hogy a katolikus templommal szembeni – a budapesti éjszakában kanonizálódott – 200 forintos pizza ára 220-ra emelkedett. Nemrég ugye az egyetemi évek „bemelegítéseiért” felelős Ceasar söröző bezárt. Nem a húsz forintot és a háromszáz forintos korsó sört siratom, hanem a fílinget, hogy a Király utca úgy a világörökség része, hogy közben mindenkié. Örkény is megmondta egy teljesen más kontextusban, hogy ilyenkor már “Egye meg a fene az egészet!”. Update (2015.3.3.): azóta ismét 200 forint a kétszáz forintos pizza.
Írd meg a véleményed