Skip to content Skip to sidebar Skip to footer

Habár egyetlen sörtermelővel sincs reklámszerződésünk, azért a Thinkonomy csapat is folyamatosan hódol a kézműves sörök kultúrájának. Szombat este megkóstoltuk a Hophead Brewing söreit. Rosszul indult az este: azt hittük, hogy a főzdében is lehet sörözgetni, így felbuszoztunk a Monostorra és felkerestük a Mehedinţi utcai sörfőzdét. A főzde zárva volt, viszont megtudtuk, hogy két helyen lehet kapni a sört: a Tauffer-házban található Saxben és a Karolina tér közeli Off the Wallban.

Vissza buszra, és rögtön utána már a Taufferben segítettek megtalálni a Sax, with friends nevű helyet.

2015 őszén nyitott Sax elsősorban borbár, a tulajdonosnak az a célja, hogy egy olyan helyet hozzanak létre, ahol a vendégek nyugodt körülmények között ülhessenek le egy pohár borra vagy esetünkben egy pohár sörre. Így a Facebook-oldalukon nincs cím csak a telefonszám, amelyen keresztül asztal foglalható és megtudható az aznapi belépési jelszó. Mi kézműves sört keresve, jelszó nélkül jutottunk be, szóval kísértetiesebb mindez leírva, mint élőben. A hely amúgy eléggé barokkos, a zene bakelitről szólt, a falakon pedig egy kiállításanyag volt látható, amelynek darabjai valószínűleg eladók. Inkább a bejutási procedúra mintsem az enteriőr differenciálja a helyet a kolozsvári vendéglátói piacon, na meg a Hophead Brewing sörei.

A monostori főzdét egy házaspár működteti, jelenleg ötféle sör található a repertoárjukon:

  • Illatban az Opiumot éreztük a legkarakteresebbnek. A sörfőzők elmondása szerint ezt a sört saját recept alapján készítik, ekképpen elismerően bólintottunk és kortyolgattunk. Finom, lágy citrusos illatok dominálnak a sörben, és színe is egészen különleges, mély narancssárga. Mint ahogy a nevéből és a kortyból is kiderül, nem egy mindennapi sörről beszélünk: egy igazán egyedi tüneménnyel találkoztunk.

  • Utóízben a Red line tetszett a leginkább, karakteres ízét és színét a pörköltebb malátának köszönheti. Illatban a friss kenyér köszön vissza, aminek intenzitása nem olyan erős, viszont hosszas enyhén-kesernyés utóíze páratlan.

  • A barna Dark’oh számunkra kevésbé jött be. Karakteréből fakadóan utána kissé nehezebben éreztük a rákövetkező söröket. Fekete színéből árad a kávé, fekete csoki illatok, viszont ízben elég kesernyés, ami elnyom minden mást. Aki odavan a keserű sörökért, annak ideális választás, de mi inkább édesen szeretjük az életet.

IMG_6962

  • A sörfőzők elmondása szerint a Autopilot a legegyszerűbb sörük. A második körben kóstoltuk, és mi is úgy éreztük, hogy megfelelő választás lehet egy könnyebb nyári estére. Inkább egy könnyed fröccs jutott eszünkbe a friss gyümölcsös illatokról, színében is lágy sárga színe van, és ízben sem az a karakteres.
  • Végül az Immigrantot kóstoltunk, amely szintén egy világos sör, ám karakteresebbnek éreztük az előzőnél. Ez a sör is kellemes citrusos, főleg narancsillattal rendelkezik, de korántsem olyan intenzitással, mint az Opium. Színben is visszaköszön a narancs mély szín és egy enyhe keserűség.

IMG_6964

Ráadást az Opiumból és Red line-ból kértünk.

A sörök mindegyike 0,33-as kiszerelésű, a Sax-ben 14 lej egy üveggel, a főzdében talán 6–8 lej között mozog egy üveg sör ára. A karácsonyi ajándéksörök kategóriában abszolút nyerőek a Hophead Brewing termékei, a megfelelő választás pedig ízlés kérdése. A Sax is teljesen rendben van, ideális helyszín lehet egy informális tárgyalás vagy egy randi esetén is. Mindenképp érdemes kipróbálni, a többi pedig ízlés kérdése.

A Thinkonomy csapata még biztosan visszatér.

Endre és Levente

Ajánlom másnak is

Írd meg a véleményed