Csodálkozva olvastam és néztem a sajtó és a társadalom e témában érdekelt részének (ki ne lenne érdekelt ebben a témában) reakcióját az Országos Energia Hatóság március 27-i döntésére, és úgy éreztem, hogy tollat (billentyűzetet) kell ragadnom, hogy eloszlassak egy-két tévhitet, valamint hogy tisztázzam a fogalmakat.
Az történt ugyanis, hogy az Országos Energia Hatóság (OEH), jóváhagyta az április 1-jétől érvényes gázárakat annak a 38 szolgáltatónak, akik földgáz forgalmazásra és elosztásra jogosultak. Itt meg is állok egy pillanatra, hogy máris tisztázzunk két fogalmat: az elosztás és a forgalmazás fogalmát. Nem a jogi értelezésüket írom le ezeknek a tevékenységeknek, hanem mindenkinek érthető nyelvezettel megpróbálom elmagyarázni, melyik mit takar.
Az elosztás az a tevékenység, mely biztosítja, hogy az állammal kötött koncessziós szerződés alapján az elosztó által kiépített gázvezetékrendszeren keresztül a földgáz eljut a fogyasztóhoz. Ez a tevékenység helyi monopóliumot feltételez, vagyis egy helységben csak egy elosztó építhet ki és működtethet elosztórendszert, ugyanis gazdaságilag nem indokolt (ezért tilos) egynél több elosztói rendszer kiépítése (ahogy például a távközlésben történik; lassan megszokott látvány Romániában a városainkat behálózó kábelrengeteg). A monopólium miatt az OEH szabályozza ezt a tevékenységet, és minden ebben a tevékenységben érdekelt cégnek elosztói díjakat szab meg azok költségei és az elosztott földgázmennyiség függvényben, és amelyeket az elosztó cégek kötelesek alkalmazni.
A földgázforgalmazás az a tevékenység, mely által a forgalmazók földgázzal kereskednek és biztosítják a fogyasztók ellátását. Gyakorlatilag a fogyasztóknak a földgázforgalmazókkal van szerződési jogviszonyuk, de a havonta kiállított számlák magukba foglalják az elosztás költségeit is, és a végső fogyasztói ár – a forgalmazótól megvásárolt földgáz ára mellett – tartalmazza az OEH által kiszabott elosztói díjakat is.
Európai szabályzatok szerint azoknak a földgázszolgáltatóknak, akiknek több mint 100.000 kliensük van, külön kell választaniuk az elosztói és a forgalmazói tevékenységeket. Ez a szabály Romániában csak két szolgáltató esetében alkalmazandó: az ország északi felét ellátó E.ON és az ország déli részében szolgálató GDF Suez. A többi 36 földgázszolgáltató nem köteles szétválasztani a tevékenységeket, így ezek esetében a kliensnek ugyanaz a cég biztosítja mind az elosztást, mind a forgalmazást.
Az E.ON két, egymástól teljesen független cégen keresztül szolgáltat földgázat Romániában: E.ON ENERGIE ROMANIA S.A. a forgalmazó (gyakorlatilag a fogyasztók ezzel a céggel kötik a szerződést), E.ON DISTRIBUȚIE ROMANIA S.A. az elosztó (ez a cég építi ki, fejleszti és tartja karban a gázvezetékhálózatot abban a régióban, ahol erre a koncessziós szerződése felhatalmazza – Erdély, Moldova, Bánság).
A GDF SUEZ is két cégen keresztül biztosítja a gázszolgáltatást: GDF SUEZ ENERGY ROMANIA SA a földgázforgalmazó, míg a DISTRIGAZ SUD REȚELE S.R.L. az elosztásért felelős cég.
Árszabáskor az OEH jóváhagyja a már említett elosztói díjakat az elosztóknak, az árrést a forgalmazóknak, valamint a végső árakat is, amelyeket a forgalmazók használhatnak.
A végső fogyasztói ár tehát tartalmazza:
- a földgáz árát,
- az elosztói díjat,
- a forgalmazó árrését,
- a szállítói díjat (A szállítás a földgáz magasnyomású – 6 bar fölötti – vezetékekben való szállítását jelenti, Románia esetében pedig egyetlen vállalat jogosult erre a tevékenységre, mégpedig a TRANSGAZ S.A.),
- valamint a tározói díjat (tározásra a téli időszak többletfogyasztásásnak fedezésére van szükség).
Szerző: Nagy-Bege Zoltán az Országos Energia Hatóság (ANRE) Szabályzó Tanácsának tagja.
Nagy-Bege Zoltán közgazdász, 2000-ben szerzett egyetemi oklevelet Kolozsváron a Babeș-Bolyai Tudományegyetem Közgazdaságtan karán, Management szakon.
Jelen pillanatban az Országos Energia Hatóság Szabályzó Tanácsának tagja, de ugyanott volt már az Energiahatékonyság és megújuló energia főosztály vezérigazgatója (2009–2012), a Gázpiac főosztály vezérigazgatója (2007–2009), valamint elnöki tanácsadó (2007.).
A cikksorozat minden csütörtökön jelenik meg a www.thinkonomy.community-n.
Írd meg a véleményed