Fiatal vállalkozóként vagy pályakezdőként gyakran kerülünk válaszúthoz, amikor az alábbi kérdésekre keresünk válaszokat:
Melyek a helyes gazdasági döntések a saját magam vagy vállalkozásom jövőjét tekintve?
Hogyan alkalmazzam az új technológiai eszközöket produktivitásom növelése érdekében?
Miért kell közösségi, társadalmi felelősséget vállalnom?
A rendezvény célja
Szeretnénk teret nyújtani ezen kérdések megvitatására, a szakmai kapcsolatteremtésre.
A Thinkonomy alapértékei szerint egy progresszív, racionális, jövőorientált és értékelvű közösség. Rendezvényünkre olyan fiatalokat várunk, akik a #gazdaság, #tech, #közösség témakörökre épülő beszélgetésekben, workshopokban aktívan szeretnének részt venni, és megosztanák gondolataikat a fent említett elvek mentén.
A fenti témaköröket aktualitásukban fogják feldolgozni fiatal szakmabeliek. Így beszélgethetünk majd a kriptopénzről, a jövő városáról, vidékfejlesztésről, vállalatfejlesztésről, illetve aktuálpolitikai kérdésekről, vagy az egyház és a fiatalság viszonyáról.
De még van ennél több is
Esténként zenés programokkal, csapatépítő tevékenységekkel várunk benneteket.
Ki tudja, talán pont itt találkozol majd valakivel, aki segít vállalkozásod előmozdításában. Szóval, ezt ne hagyd ki!
A részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött.
A helyszínen szállást és étkezést is tudunk biztosítani, a regisztrációs lapon megjelölt árak ellenében.
Regisztrálj ingyenesen most! https://www.livetickets.ro/fiatalon-valaszuton-thinkonomy
Nézd meg a programot bővebben itt: https://www.fiatalonvalaszuton.thinkonomy.community/program
Írd meg a véleményed