Skip to content Skip to sidebar Skip to footer

A Thinkonomy csapata az egyházat a harmadik alkalommal szervezett hétvégén sem hagyta ki. Tussay Szilárd moderálásában többnyire a pápalátogatás került terítékre, erről kérdezte Dávid István református lelkészt, Takó István katolikus plébánost, valamint Vitus-Bulbuk Istvánt, szintén református lelkészt. A témát kicsit távolabbról közelítették meg, így szóba került az egyház szerepe, ereje is a társadalomban.  

Arra a kérdésre, hogy jelenleg mi az egyház szerepe, leginkább olyan közhelyekkel lehetne válaszolni, mint az ige hirdetése, az emberekhez való odafordulás. De ha mégis meg kellene nevezni, akkor az érzékenyítés szóval lehetne elmagyarázni, a cél pedig az lenne, hogy felébresszék az emberek spiritualitás iránti igényét, érzékenységét, ami viszont nem mindig sikerül. Egyik problémája ugyanis az egyháznak, hogy nem találta még meg azt a közvetítő nyelvet, amely abban segít, hogy amiről beszél, az célba is érkezzen.

És hogy van-e ereje? Igen. Ez azonban a szolgálatban, és nem a szolgáltatásban kellene, hogy legyen. Az egyházat ugyanis maguk az emberek alkotják, az nem egy intézmény, ami szentségeket szolgáltat, hanem valami olyan szervezet, ami él, és jelen van a mindennapokban is.

Feltevődik az a kérdés is, hogy ha az egyháznak, akkor a pápának is van ereje, hatalma. A pápai megnyilatkozásokban például mind fontos és releváns kérdéseket feszeget, olyanokat, amelyek mindenkit megmozgatnak, amelyek megosztják a véleményeket. Ő az, aki nemcsak a jelenlétével, mint János Pál pápa régebb, hanem a mondataival gondolkodtad el. Határozott vezető, aki kimondja, amit ki kell, amit Isten rá bízott. Látszik, hogy fontos számára az ember.

De mit is hozott el ide, Erdélybe? Megmutatta-e erejét? A jelenlevő plébánosok mind úgy gondolták, hogy semmi rendkívüli nem történt azon a bizonyos misén, egy egyszerű papot láttak prédikálni, aki nem kényszerült bele a pozíciójába. A legtöbben azt várták volna tőle, hogy jön, aztán „beolvas a farizeusoknak.” Ehelyett a tanítványokhoz beszélt, és elmondta, ami eddig is nyilvánvaló volt: ha az Isten útján járnak, akkor a megbékélés útján járnak. Ehhez a viselkedéshez pedig hatalmas alázat kell, és önmagában ez is lehet egy nagyon nagy üzenet. Bár nem vette fel hatalmi pozícióját, a népet mégis el tudta gondolkodtatni. Egyszerű emberként, egyszerű beszédével is. Ugyanis előhozta a csúnya dolgokat, a tényt, hogy magyar a magyarral sem ért mindig egyet. Megmutatta az összes töréspontot, ami a társadalmunkban jelen van, amit mindenki rejtegetni próbál. Megmutatta azt, hogy mindegy, hogy valaki magyar, román, politikus vagy egyszerű ember, az egész egyházat mind lábjegyzetként használják. És a látogatásánál sem a beszédére összpontosult a figyelem, nem arra készültek az emberek hetekig, hogy megértsék a mondanivalóját, hanem magára a személyére, arra, hogy ki ő. Hiszen mindenki azt várta, hogy mondjon valami nagyot, amit eddig senki nem tudott, viszont Jézusnál nagyobbat úgysem tudna mondani. Egy hatalmi játék, erőpróba volt az, amiben ő asszisztált. Tehát az igazat ki kell mondani: mind bábuk vagyunk, mint ahogyan bábu volt ő is.

Pilbáth Kincső

Ajánlom másnak is

Írd meg a véleményed