Skip to content Skip to sidebar Skip to footer

2015. január 1-jétől kezdődően Németország ország szinten bevezeti a minimálbért. Nem volt eddig minimálbér Németországban? Nem egészen. Eddig a munkás szakszervezetek és az alkalmazó-csoportok tárgyalták meg a minimálbéreket munkaágazatonként.

Sok német (és nem csak) közgazdász szerint a minimálbér bevezetésének vagy növelésének egyik hatása a munkahelyek számának csökkenése. A minimálbér körüli vita megnyitja a beszélgetést a szociális egyenlőtlenségről, a munkanélküliségről, a nők és férfiak közötti egyenlőségről, de még a szabad versenyről is, és ez csak egy pár. A téma sok másik témába ágazik, de nem ez a cikk lényege.

Minket a német minimálbér azért érdekel, mert minden olyan külföldi vállalatra hatással lesz, amelyik Németország területén tevékenykedik, még akkor is, ha nem rendelkezik ott fiókkal, leányvállalattal vagy telephellyel.

MindestlohnSPD

Hogyan működik ez? Például a romániai fuvarozócégek, akiknek sofőrjei Németország területén tartózkodnak, munkaidőben a német minimálbér szerint, vagyis 8,50 eurós órabérrel fizetendőek meg.

Ez a törvény nem csak a fuvarozócégekre, hanem minden olyan vállalatra érvényes amelyik határon átnyúló szolgáltatás keretében végez Németországban gazdasági tevékenységet alkalmazottakon keresztül. Egy kibúvó lehet, hogy önálló vállalkozókra (vagyis munkaviszonyon kívüli tevékenységet végző személyekre) nem vonatkozik.

A vállalatok alkalmazottai, személyes adatai mellett, kötelesek megküldeni a német hatóságoknak a munkavégzés helységét, a várható időtartamát, a szükséges dokumentumok ellenőrzési lehetőségének a helyét és a cég meghatalmazottainak elérhetőségi adatait. Az űrlap hiányos, hibás vagy késői megküldése akár 500 ezer eurós bírságot is maga után vonhat.

A szabályok betartásának biztosítása érdekében a német vámhatóság megvizsgálhatja a munkavállalók munkaszerződését és a bérjegyzékét is.

A Romániai Fuvarosok Egyesülete a weboldalukon már közzétett egy pár útmutatót az új szabályokkal kapcsolatosan. Ezek elérhetőek itt, illetve kíváncsian várjuk az EU véleményét is ezzel az újdonsággal kapcsolatosan.

Ajánlom másnak is

Írd meg a véleményed