Skip to content Skip to sidebar Skip to footer

Nem olyan rég futottam bele egy vitába annak kapcsán, hogy a gyümölcsöt érdemes, meg kell-e mosni, vagy teljesen felesleges, hiszen a vegyi anyagokat úgy sem tudja róla leszedni a víz, kárt tesz a gyümölcs felületében, és sok esetben megváltoztatja az ízét is. Sokak szerint teljesen értelmetlen megmosni az olyan gyümölcsöknek, amelyeknek van héja, mert hát azzal úgy se érintkezik az a része a gyümölcsnek, amit megeszünk. 

A téma viszont ennél jelentősen bonyodalmasabb: jómagam több forrásból próbáltam informálódni, de még így sem sikerült egyértelmű választ találnom a kérdésre. 

Nem fogok azzal nagyon nagy titkot elárulni, ha azt mondom, a gyümölcsöt azért érdemes megmosni, hogy a különböző szennyeződések, amelyek majdnem minden boltból vásárolt gyümölcs esetében jelen van, viszont ugye ott van a különböző vegyszerek hatása is, ami nem biztos, hogy egy mosással megoldható…

Karina Heinrich táplálkozási szakértő szerint fontos megmosni a gyümölcsöt, hiszen ezáltal védhetjük meg magunkat a különböző megbetegedésektől. Szerinte legjobban fogyasztás előtt megmosni, ebben az esetben még inkább le tudjuk redukálni annak az esélyét, hogy megbetegedjünk. Ha a megmosás korábban történik, akkor nedves környezetet biztosítunk a baktériumok számára, és ezáltal hamarabb megy tönkre a gyümölcs. 

De hogyan érdemes megmosni? 

A szakértők szerint nem elegendő folyó víz alatt átöblíteni a gyümölcsöt, előtte nem árt ha megmossuk a kezünket szappannal, hogy még véletlenül se legyen arra esély, hogy a kezünkkel ráviszünk a gyümölcs felületére valamilyen betegséget okozó dolgot. Kézmosás után pedig nyissuk meg a csapot, és hideg, folyó víz alatt dörzsöljük jó alaposan meg az elfogyasztani kívánt gyümölcsöt. Azoknál a gyümölcsöknél, amelyeknek kemény a héja, nyugodtan használhatunk kefét is, hiszen nem okozunk kárt a keményebb dörzsöléssel a gyümölcsben. 

További kutatások rámutattak arra is, hogy ha szódabikarbónát adunk a vízhez, akkor alaposabban el tudjuk távolítani a növényvédőszerek maradékát. Ehhez nem kell mást tennünk, mint töltsünk fel egy edényt hideg vízzel, adjunk hozzá 4 evőkanál szódabikarbónát, és áztassuk be 5 percre a zöldségeket és gyümölcsöket. Ezután folyó víz alatt öblítsük le az oldatot, majd dörzsöljük át és töröljük szárazra a gyümölcsöt.

Természetesen az is nagyon fontos tényező, hogy honnan származik az elfogyasztásra szánt gyümölcs, hiszen, ha külföldről származik, és mondjuk a multi(k) polcán landol, akkor könnyen meglehet, hogy nem csak a gyümölcs felülete szennyezett, hanem több olyan kémiai anyagot is belefecskendeznek a gyümölcsbe, hogy minél tovább maradjon szép, és ínycsiklandozó a vásárlók számára. Ezért is jó ötlet, hogy lehetőleg kisebb, helyi termelőktől vásároljuk meg az elfogyasztani kívánt gyümölcsöt, ezzel kivédve sok váratlan, és nemkívánatos betegséget. 

És akkor tényleg érdemes megmosni a gyümölcsöt? Igen, határozottan, így mindenkinek azt ajánlom, hogy azt a 2-3 perces műveletet ne spóroljuk le, mert az egészségünkről van szó.

Ajánlom másnak is

Írd meg a véleményed