A média alapjául a kommunikáció szolgál. Ezt a fogalmat, hogy „kommunikáció” nem lehet pontosan meghatározni. Egy grimasz, egy megragadó dallam, média, ezek mind kommunikációt jelentenek. Számos tudományág tárgyalja a kommunikáció fogalmát, így a biológia, műszaki tudományok, kibernetika, lélektan, szociológia is. Egy kommunikációs helyzet legfontosabb összetevői az üzenet kibocsátója és a fogadó jelenléte, aki felfogja az elküldött üzenetet. Ahhoz, hogy megértsék egymást, egy közös nyelvre van szükség.
A média meghatározható, mint a tömegkommunikációs eszközök és intézmények összessége. Történetileg az első tömegközlési eszköz az iparszerűen előállított könyv volt. Guttenberg találmánya a mozgatható betűs nyomtatás egy teljesen új társadalmi környezetet teremtett a XV. század közepén. E találmány által jelent meg a „nagyközönség”. A XVIII. század elején jelennek meg az első újságok, a XIX. század végén a hanglemez és a film, a XX. század elején pedig csatlakozik hozzájuk az elektromágneses hullám. Rádiózásról az első, televíziózásról a második világháború után lehet beszélni. Most a médiát két alegységre oszthatjuk, a nyomtatott, illetve az elektronikus média tartományokra. A technológia fejlődésével megjelent egy új alrendszer, az „új elektronikus média”, mely magába olvasztja a digitális műsorozást alkalmazó rádiókat és televíziókat és a számítógép hálózatokat.
Felvetődik a kérdés, hogy ki ellenőrzi a műsorokat és kinek az érdekében. Létezik néhány médiaelmélet, amely szemlélteti a „cenzúra” beavatkozását a műsorok tartalmába. A médiamodelleket Siebert, Peterson és Schramm könyve (1956) összegezte, ők négy médiamodellt különböztettek meg.
Az autoriter médiamodell keretén belül magánvállalkozásként induló médiumokról beszélünk, melyek politikailag alá vannak rendelve a hatalomnak. Angliában az újság megjelenésekor ez az elv érvényesült, de rövid idő után a sajtó függetlenedett a hatalomtól. Más országokban még most is fellelhető.
A libertariánus (szabadelvű) médiamodell eredetét a francia forradalomban és az amerikai függetlenségi háborúban kell keresni. Az emberek fő jogaként az igazság minden áron történő kutatását, a szabad vélemény nyilvánítást állítja. Ez a modell az államot tekinti a sajtószabadság legnagyobb ellenségének. Közgazdasági szempontból a szabadpiaci műkődés e modell alapja. Akárki szabadon információszolgáltatóvá válhat, és szabadon választhat az információforrások között.
A totalitárius médiamodell a XX. század totalitárius diktatúráira jellemző. Az ilyen rendszerek elnyomják, korlátozzák és végül magukba olvasztják a médiát. A nyomtatott és az elektronikus sajtót propagandaeszközként használják.
A társadalmi felelősség médiamodellje a XX. század második felében jelent meg, melynek vezérfonala a köz szolgálata, a társadalmi és erkölcsi kötelezettségek teljesítése. Léteznek ellenőrzési mechanizmusok, a szabadelvű médiamodell működését önkorlátozás által igyekszik javítani.
A libertariánus modell teljesen elrugaszkodik az állam hatása alól. Szerinte a hírek lehetnek pártosak, pártatlanok, hamis, igaz, illetlen, illő hírek, hosszú távon pedig az igaz, a jó kerül ki győztesen. Ezzel ellentétben a felelős média modellje nem ennyire optimista. Lényege, hogy a hírek közlése során a sajtónak törekednie kell a valósághűségre, és a reális kontextus felvázolására. Fórumot kell teremtenie a véleménycseréhez, arra kell vigyáznia, hogy egyes társadalmi csoportok súlyuknak megfelelően jussanak szóhoz. A vitákat minden oldalról be kell mutatni, és hozzá kell járulni tisztázásukhoz. Ezek az feltételek csak önkorlátozás révén valósíthatók meg, az állam korlátozása önkényuralomhoz vezet.
E négy alapmodellen kívül léteznek még számos médiamodellek, amelyek részben egyetértenek ezekkel, és mások is, amelyek ezek kritikájából születtek.
A forradalmi média az autoriter médiamodellből kitiltott nézeteket és véleményeket juttatja kifejezésre. Jellemző formája az „underground” sajtó. Célja a hatalom megbuktatása, eszköze a radikális társadalomkritika. A hivatalostól eltérő nézeteket karolja fel.
A fejlesztés-támogató média a harmadik világ elmaradott országainak az infrastruktúráját próbálja pótolni.
A demokratikus média a tömegkommunikációs eszközök használatának civil hozzáférhetőségére, a passzív közönség aktivizálására, az érintettek közötti visszacsatolásra helyezi a hangsúlyt.
A média nem élhet meg önállóan hírközlő tevékenységéből. A politikai és gazdasági intézményrendszer befolyása alatt áll, ez segíti, hogy fejlődjön, nagyobb autonómiára tegyen szert. Ez az autonómia, a modern társadalmakban jelentkező bővülő tendencia bizonyos mértékben korlátozza a feedback-et.
drd. Plesa Róbert
Írd meg a véleményed