Just do it! Első félév már kipipálva!

Bármennyire is hihetetlennek hangzik, lejárt az első félév, és már csak kettő van hátra. Nehéz összegezni egy bejegyzésemben mindent, hisz olyan gyorsan történtek az események, és bár hosszúnak tűnt a tél, a tavasz hamar eljött, amit szorosan követett a nyár.

A kampusz hihetetlen gyönyörűségben tündököl, a félév végére, a vizsgaidőszak alatt, a diákok elárasztották a zöld övezetet, és a napsütésben készültek a vizsgákra. Pár hete volt az utolsó vizsgahét. Teljesen átváltozott minden, a természettől az emberek hangulatáig.

Forrás: szerző készítette

selfie

A félévet 4.0 átlaggal zártam, ami az amerikai 1-4 skála szerint maximálisat jelent. Hihetetlen örömmel töltött el, hogy sikerült, és a több hónapos tanulás után meglett a várva várt eredmény. Mindez mellett sikerült a munkában is helyt állnom, és bizonyítanom a főnökeimnek olyannyira, hogy azt mondták, mindenképp szeretnék, ha a ballagásomig velük dolgozhatnék. Az egyik főnököm már azt apropózta, hogy azon is gondolkozhatnék, hogy a doktorimat is itt végezzem.

Ha még emlékeztek a különböző fázisokra, amiről beszéltem, akkor most azt hiszem hivatalosan is elmondhatom, hogy eljutottam a negyedik és egyben utolsó fázisba. Úgy érzem beintegrálódtam az amerikai környezetbe, és megtanultam szeretni mindent úgy, ahogy van.

Forrás: www.niagara.edu

Niagara University

Az utóbbi időben főleg a tanárokkal és az egyetem alkalmazottaival kerültem közeli viszonyba. Szinte minden harmadik nap volt valami esemény, ahol ott kellett lenni, és most már lassan úgy érzem, hogy szinte mindenki ismer. Nagyon családias a hangulat az egyetemen. Persze mint minden családban, megvannak itt is a „családi” problémák, de nagyon jó érezni, hogy tartozok valahova.

Nincsenek már kulturális sokkok, elmúlt az intenzív honvágy (ez körülbelül azt jelenti, hogy már nem sírok esténként, de attól még nagyon hiányzik otthonról minden), és olyan kapcsolatok alakultak ki, amelyek széppé teszik a mindennapi életemet. Második hete, hogy már full-time dolgozok. Ahogy lejárt az utolsó vizsgám, engedélyezték, hogy napi 8 órát dolgozhassak. Ez az utóbbi pár nap napban napi 10 órára nőtt, beleértve a hétvégét is. Elkezdődött a nyári szezon, és rengeteg a munka. A diákok hazamentek, a bentlakások üresen állnak. Annak ellenére, hogy a kampusz kiürült, szinte most vagyok a legboldogabb, mert arra fókuszálok, amit mindig is imádtam csinálni. Rendezvényeket szervezek. És egy olyan zseniális emberrel dolgozhatok, akitől rengeteg tanulok, és aki folyamatosan motivál. Az az érzésem, hogy pont olyan beállítottságú mint én, talán ezért is egyezünk ennyire jól. Annak ellenére, hogy átlát egy rendezvényt teljes mértékben, szeret figyelni minden apró részletre is, és ezáltal még többet tud nyújtani az embereknek. Mindezt pedig vidáman és maximális energiával teszi. Azt hiszem, a legnagyobb különbség, amit felfedeztem az amerikai és az európai felfogás között az az, hogy az amerikaiak minden egyes feladathoz úgy állnak hozzá, hogy meg tudják csinálni. Számukra nem létezik lehetetlen, és nem stresszelnek túl sokat dolgokon, mert tudják, hogy bármi is történjen a végkimenetel jó lesz.

Nemrég a 10 fős csapatom is munkába állt, és jelenleg azon vagyunk, hogy felkészüljünk a nyári rendezvényekre, mindenkit kiképezzünk, és készen álljunk a kihívásokra. Az elmúlt két nap alatt mindannyian bebizonyították, hogy rátermettek és motiváltak. Öröm nézni őket, ahogy szervezkednek. Megkönnyítik a dolgomat, én pedig azon vagyok, hogy minél jobb vezető legyek. Úgy érzem, az ittlétem alatt megtanultam végre delegálni és jobban kezelni a prioritásokat. Elindultam egy úton, aminek a végén reményeim szerint egy igazi, talpraesett vezető vár majd rám. A nyári terveim között augusztus elejéig csakis a munka szerepel, majd augusztusban reményeim szerint végre útra kelhetek és felfedezhetem Amerikát.

Kategória: 
Írj velünk!
Kamatoztasd tudásodat, légy elismert szakmai körökben