Honvágy vs. Amerika

Azt mondják, négy fázisa van a folyamatnak, amikor valaki új országba költözik:

1. „Mézeshetek” fázis: ez az a fázis, amikor minden egyes dolog izgalommal tölt el, minden a kalandod során élvezhető, új és pozitív.

2. „Krízis” fázis: az izgalom elhomályosodik, elkezded összehasonlítani a két kultúrát, kissé zavart vagy, és kezded kívülállónak érezni magad.

3. „Regenerálódás” fázis: ez az a fázis, amikor már teljesen rutinossá válnak a dolgok, nem idealizálod az új környezetet, viszont értékelni tudod.

4. „Integrálódás” fázis: az a végső fázis, amikor már nem érzed magad kívülállónak, otthon érzed magad, viszont ugyanúgy tudod értékelni mindkét kultúrát. Egyesek azt mondják, ez az a fázis, amikor az ember igazán bikulturálissá válik.

Railroad  track points

Forrás: www.mercatustechnologies.com

Úgy érzem egy kicsit, hogy már-már a második fázis elején állok, mivel először tapasztaltam meg a napokban egy mélységes honvágyat. Nem is igazán Románia az, ami hiányozni kezdett, hanem a család, barátok, egyszóval az EMBEREK. Az igazi barátok. Ez úton is üzenem mindenkinek, hogy sokat gondolok rátok, és látogassatok meg :D

A honvágy ellenére haladok előre, és minden egyes napban találok valami izgalmat, ami feldobja a napomat. Az utóbbi cikkem óta megkaptam a hírt, hogy megkaptam egy állást amire jelentkeztem. Szinte hihetetlen számomra mindez. Amikor megérkeztem, elfogadtam, hogy a vízumom korlátozása miatt valószínűleg csak a konyhán fogok tudni dolgozni, de azért hittem abban, hogy lennie kell más lehetőségnek. Nem azért, mert lealacsonyítónak tartom a konyhai munkát, de maximalizálni szeretném az itt eltöltött időmet. Ha most visszagondolok, ez az egész annyira kis dolgokon múlt. Az első dolog az volt, hogy jelentkeznem kellett egy MBA diákoknak megszervezett rendezvényre, ahol különböző embert megismerhettem, és networkingoltam. Itt ismertem meg az egyik professzort, aki mesélt nekem és Petinek az egyik kurzusról, amit fel lehet venni MBA diákoknak, és arról szól, hogy Vietnamba lehet utazni és üzletemberekkel találkozni. Felkeltette az érdeklődésemet, így írtam egy e-mailt az illető tanárnak, hogy érdekelne, viszont kíváncsi lennék a részletekre, és hogy mennyibe kerül. Azt a választ kaptam, hogy élőben szeretne beszélni, és látogassam meg az irodájában. Így is tettem. Elmentem hozzá, és egy nagyon kellemeset beszélgettünk. Elmondta, hogy nagyon szereti a magyarokat. A végeredmény az lett, hogy a vietnami út nem jött össze, mivel az én költségvetésemnek túl drága volt, de elmondtam neki, hogy egyelőre munkát kell találjak, és akkor jövőre talán megengedhetem magamnak. Erre egy hét múlva érkezett egy e-mail egy álláslehetőséggel kapcsolatosan, amit nem hirdettek meg publikusan, de beajánlott a tanárnő engem, és másnap már interjúztam is. Az interjú alatt folyamatosan azt éreztem, hogy ezt a munkát nekem találták ki. Az egyetem rendezvényszervező irodájába kerestek valakit, aki koordinálja az eseményeket, a gyakornokokat és így tovább. Hihetetlenül boldog voltam, amikor megtudtam, hogy engem választottak. Azt mondták, nagyon tetszett nekik az előző RIF-es tevékenységem és a konferenciák amiket szerveztem. Hamarosan kezdek. Már alig várom! Komoly dress code is van amúgy: business casual. És megjegyezték, hogy a farmernadrág kizárt. Úgyhogy mehetek megint vásárolni.

Mindemellett az egyetemet nagyon szeretem. Egyre több feladatot, projektet kapok, de annyira produktívnak érzem magam ezektől, hogy nem bánom. És még egyelőre csak két tantárgyam van. Az ökonometria órámra egy kisebb disszertációt kell elkészíteni, nagyon sok munka lesz vele, és eközben folyamatosan teszteket írunk, bemutatóink vannak. A végső projektet meg bemutatjuk majd egy business konferencián nem messze innen a félév végén.

A napokban nagyon sokat havazott. Életemben nem láttam ennyi havat, de olyan szép tud lenni. Egyik reggel 5:30-kor arra ébredtem, hogy cseng a telefonom. Az egyetem hívott, hogy lefújták az órákat. Ezért Oliviával elmentünk hóembert csinálni, aminek az eredményét láthattátok a Facebook oldalamon. Nagyon kellemes és nevetéssel teli nap volt ez.

De talán az egyik legvagányabb nap amióta itt vagyok az volt, amikor végre megismerhettem a többi magyart, aki itt él. Aznap Peti és én elmentünk Forgács Péterrel, a CTP elnökével vacsorázni egy kínai étterembe. Nagyon sokat mesélt nekünk az itteni életről, az amerikaikról. Mi is meséltünk neki magunkról, és hogy miket csináltunk otthon. A vacsora isteni volt, a legjobb amióta itt vagyunk. Ami nagyon megmaradt az egész estéből az az, amit Péter az amerikaiakról mondott. Azt mondta, hogy nem szabad összekeverni az amerikai népet azzal a politikai réteggel, akiket a TV-ben látunk, és nem szabad őket azonosítani az ország vezetésével és külpolitikájával. Az amerikai nép egy nagyon jóindulatú nép. Nem észlény, de jóindulatú, és főképp befogadó.

Forgacs Peter 

Forgács Péter - Forrás: www.ctpinfo.hu

A vacsorát követően Buffaloban a plébánián gyűltünk össze a többiekkel, itt lakik a magyarok nagy része. Éjjelbe nyúló hosszú beszélgetések sorozata volt. Természetesen volt pálinka is és pizza meg palacsinta. Azt hiszem, amióta itt vagyok, ezek voltak a legnormálisabb beszélgetéseim. Nem is hiszem, állítom! Remélem, hogy ezekből az estekből hagyományt teremtünk!

Mivel most nem készítettem képeket, cserébe küldök nektek egy videót, amit Olivia barátnőm készített, és láthatjátok benne a gyönyörű kampuszt és pár képet az ittlétünkről.

Link: https://www.youtube.com/watch?v=-V2jHElhjSg&feature=youtu.be

 

Kategória: 
Írj velünk!
Kamatoztasd tudásodat, légy elismert szakmai körökben