A Fiatalon, Válaszúton közösségi hétvége elsősorban, mint ahogy a neve is mutatja, a fiatalokhoz kíván szólni. Azokhoz, akik keresik a helyüket a nagyvilágban, próbálnak elhelyezkedni különböző szakmákban, ami nem könnyű feladat, éppen ezért mindig jól jön egy kis segítség a már szakmában levőktől.
A szombat délelőtti kerekasztal-beszélgetés éppen egy ilyen lehetőséget nyújtott a kezdő vállalkozók számára. Karácsony Zsolt, a Sirius Event tulajdonosa, és a Junior Business Club vezetője, moderálásában ismerhettük meg a fiatal vállalkozók, Rancz Zsolt (Wameleon Desing dizájnercég tulajdonosa) és Birtalan Csanád (az AGT marketing tulajdonosa) kezdeti nehézségeit. Rajtuk kívül Opra Boglárka, a nyomdaipari előkészítéssel foglalkozó Replofex munkatársa is megosztotta tanácsait a hallgatósággal.
Ha még nem érzel késztetést arra, hogy vállalkozó légy, akkor se hagyd abba a cikk olvasását, ugyanis nem tudhatod, mi ébreszti fel majd az érdeklődésedet. Talán éppen ez a bejegyzés lesz a sorsdöntő az életedben. Így történt ez az előadók többségében is, véletlenül csöppentek ebbe a világba, és nem bánták meg.
Karácsony Zsoltot két ajándékba kapott gazdasági szakkönyv indította el a pályán. Eszerint választott egyetemet, de mivel ott nem érezte úgy, hogy elegendő tudást kap, 2008-ban létrehozták a Junior Business Clubot, ami végleg bebizonyította, hogy milyen izgalmas és érdekes tud lenni egy vállalkozó élete. Nem hagyta abba, ezután alakult meg saját vállalkozása is, pályázatok segítségével, amely videófalak és tévék kölcsönzésével foglalkozik.
Rancz Zsolt sem vállalkozóként, sokkal inkább filmrendezőként képzelte el magát. Később projekteken kezdett el dolgozni, miután pedig ez kinőtte magát, szépen lassan ő is megalapította vállalkozását. Ő a támogatásokban nem hisz, mint elmondta, nem tudott volna hirtelen mit kezdeni a cégét segítő pénzzel, idő kellett ahhoz, hogy beletanuljon a szakmába.
Birtalan Csanád először alkalmazottként dolgozott egy dubaji cégnek, utána kezdett vállalkozásba itthon, de mivel ideje nem engedte a kettő párhuzamos folytatását, maradt csak a vállalkozói szakmában, így most cégénél csak az eladás folyamatára tud koncentrálni.
Opra Boglárka is művészléleknek tartja magát, így ő sem gondolta, hogy a céges világba fog kerülni. Nem zárja ki annak a lehetőségét, hogy később neki is egy vállalkozása legyen, azonban először lépésről lépésre akarja megismerni ezt a világot, megtudni azt, hogy alkalmazottként mit kell hozzátegyen ahhoz a vállalkozáshoz, amelyben dolgozik.
Egy vállalkozást elindítani nem is tűnik olyan bonyolultnak, azonban később jönnek nehézségek, olyan mérföldkövek, amelyek meghatározzák a cég jövőjét. Mint megtudtuk, talán az indulásnál is nehezebb az, amikor új alkalmazottak kerülnek a csapatba, akiket meg kell tanítani egyes dolgokra, meg kell teremteni nekik egy kellemes környezetet. Boglárka szerint azonban itt az alkalmazottaknak sem egyszerű a dolga, hiszen bizonyítaniuk kell, megmutatni azt, hogy ők tényleg részesei akarnak lenni a cégnek, annak fejlődésének. Nagyban megkönnyíti a beilleszkedést a cég hozzáállása. Ha elegendő energiát és figyelmet fordít az alkalmazottaira, kialakulhat a megfelelő partneri kapcsolat. A haladás eléréséhez emellett nagyon fontos megtanulni „eladni” a céget. Tehát ne értékeljük alá a munkánkat, ne kérjünk kevesebb összeget a szolgáltatásainkért, csak azért, mert nem érezzük magunkat a legjobbnak. Hiszen mi tudjuk azt, hogy mennyit dolgoztunk vele, hogy milyen értéket képviselünk általa.
Miután sikerült túllépni a kezdeti nehézségeken, a cégnek meg kell őriznie bizonyos értékeket, hogy hosszú távon fennmaradjon. Karácsony Zsolt számára például nagyon fontos a pontosság, az, hogy ne raboljuk mások idejét, ne éljünk vissza vele. Rancz Zsolt az őszinteséget emelte ki, vagyis ne azt mondjuk társainknak, amit hallani szeretnének, hanem azt, amit őszintén gondolunk, hiszen lehet, hogy az igaszság fáj, de mellébeszéléssel nem lehet fejlődni. Fontosnak tartja ugyanakkor, hogy merjünk hibázni, és ezt a hibát felvállalni.
Ha úgy érzed, kedvet kaptál egy vállalkozás elindításához, de még mindig nem tudod, hogy is csináld, akad még itt néhány jó tanács. A kezdeti szakaszban, alkalmazottként nagyon fontos tudnod azt, hogy ha értéket akarsz adni, te magad is érték kell, hogy legyél. Meg kell, hogy legyen a motivációd, de a tudásod is ahhoz, hogy tényleg sikeres legyél. Ezt megkönnyítheti az, ha kezdetben kisebb cégnél dolgozol, ahol embernek érzed magad, ahol családias hangulat tud kialakulni. Vállalkozóként pedig úgy tudsz kellemes légkört teremteni, ha az alkalmazottakkal is megosztod a célokat, amelyeket el kell érniök a saját, de a cég fejlődésének érdekében is. Ha pedig ezeket a célokat sikerült elérniük, a jutalmuk is ehhez igazodjon, ami további motivációt jelent. Ebben a szakmában ugyanakkor nagyon fontos, hogy kell tudni változtatni. Ha van egy álmunk, nem biztos, hogy az nem alakul át az idők során, hiszen megnyílnak kapuk, folyamatosan új szakmák, új lehetőségek jönnek. Ha van egy ötleted, kezdd el! Akármikor vissza lehet lépni, ám ha nem próbálod ki, sosem tudod meg, milyen lett volna. Ami viszont a legfontosabb: szeresd is azt, amit csinálsz, mert nem elég, ha van pénzed, életed is kell, hogy legyen.
Pilbáth Kincső
Írd meg a véleményed