Bár a romániai politikai életben igen kevés szó esik erről, Marx (és Piketti) óta tudjuk, hogy a vagyon, illetve a jövedelem eloszlása egyike a legfontosabb strukturális tényezőknek, melyek meghatározzák egy adott társadalom politikai erőviszonyait. Ehhez képest a romániai közbeszéd sajnos vagy teljesen ignorálja vagy szélsőséges álláspontokat (lásd pl. Moise Guran blogját) képviselve kezeli a kérdést, igen hiányos, sokszor direkt erre választott empirikus adatok fényében, melyek nem reprezentatívak a probléma egészére nézve. Ezért ebben a cikkben az 1989-es események óta eltelt 26 év alapján szeretném a romániai gazdasági egyenlőtlenség mértékét, illetve időbeli változását vázolni.

Ebben az időszakban Romániában a vagyoni és jövedelembeli eloszlást két igen jelentős, mégis egymástól nagyon különböző esemény alakította: az 1989-es rendszerváltás és a 2008-as gazdasági világválság. A kettő közül az 1989-es események maradandóbb módon határozták meg az ország fejlődésének pályáját, hiszen a politikai rendszerváltás mellett gazdasági rendszerváltást eredményeztek. Románia, több más kelet-európai államhoz hasonlóan tervgazdaságról piacgazdasággá változott, felemás privatizációk és politikai instabilitás (például a Bányászjárások) árán. A kezdeti bizonytalanság után azok közé az országok közé csatlakozott, amelyek nem, vagy csak nagyon kis mértékben hagyatkoztak állami beavatkozásra a piac szabályozása, illetve az átmenet és a később kialakuló „vadkapitalizmus” „veszteseinek” kompenzálása érdekében. Szemben például Szlovéniával vagy a visegrádi államokkal, Romániában a jóléti állami közpolitikák nem, vagy csak igen kis mértékben érvényesültek. Itt, az állami hatalom nem volt elég erős ahhoz, hogy a piaci folyamatokat hatékonyan befolyásolja, később pedig a balti államokhoz hasonlóan mindez egy, a piac minél „szabadabbá” tételét célzó az állami ideológiával társult.

Mindez a 2000-es évektől kezdődően az ország nagyon gyors fejlődését eredményezte, más kelet-európai államokhoz hasonlóan. Míg a kilencvenes évek a gazdasági stagnálásról és a botrányos privatizációkról szóltak, Románia 2000 és 2008 közt megsokszorozta nemzeti össztermékét. Az ilyen gyors fejlődés szinte páratlan a fejlett országokban, és a fejlődő országokban is igen ritka. Az ország csatlakozott a NATO-hoz illetve az Európai Unióhoz, amivel nemcsak elérte legfontosabb külpolitikai célkitűzéseit, de kinyitotta kapuit a világ legfejlettebb gazdaságai előtt, vállalva a protekcionista gazdasági közpolitikák teljes feladását. Úgy tűnt, 1989 beváltja a hozzáfűzött reményeket, és romániai gazdaság felzárkózik a „Nyugathoz”.

Ebben a környezetben érkezett a 2008-as gazdasági világválság, és nem csak megállította, de részben legalábbis visszafordította a kelet-európai országok korábbi gyors gazdasági fejlődését. Románia azok közt az országok közt volt, amelyek viszonylag erős recessziót éltek át 2008 után. Mint ismert, a válság eredményeként IMF hitelek és durva megszorító intézkedések születtek: bércsökkentés, ÁFA-emelés, „strukturális” reformok.

A romániai gazdaság azóta sem teljesen heverte ki a gazdasági világválság következményeit.

Ez nagyjából a megszokott narratíva a romániai gazdasági fejlődésről. Arról azonban, hogy hogyan osztoztak különböző társadalmi csoportok a gazdasági fejlődés által létrehozott többletből, illetve hogyan érintette őket a recessziót követő gazdasági intézkedések, sokkal kevesebb szó esik. Pedig a vagyon/jövedelem eloszlása legalább annyira fontos, mint annak abszolút mértéke. Ezt a közgazdaságtanban általában az ún. Gini indexszel szokás mérni. Az index elméleti maximuma 1 abban az esetben, ha egy országban minden jövedelem egyetlen ember kezében összpontosul, minimuma pedig 0 abban az esetben, ha egy országban minden lakos egyenlő mértékben részesül a nemzeti jövedelemből. Az index egyes országokban mért értékét itt lehet megnézni. Ennek alakulását ábrázolja az alábbi ábra egy 0–100-as skálán:

Románia más poszt-kommunista országokhoz hasonlóan a gazdasági egyenlőtlenség egy viszonylag alacsony értékéről indult 1989-ben. Ez talán nem is meglepő egy egalitárius ideológiára épülő terv-gazdálkodásban, az ezt követő piacgazdaság viszont felborította ezt az eloszlást. Ebben Románia szinte teljes mértékben követte más kelet-európai államok fejlődését, egészen 2005-ig. Ahogyan azonban a gazdasági növekedés üteme igazán felgyorsult (lásd az első ábrát), az egyenlőtlenség mértéke is drasztikusan növekedett. Bár a gyors növekedés szinte mindig egyenlőtlenségeket eredményez, ahogyan a fenti ábra mutatja ez, Románia esetében, még más hasonló helyzetben levő országokhoz képest is radikálisan megváltoztatta a gazdasági eloszlást. Ugyanakkor 2008 után, ahogyan a gazdasági fejlődés recesszióba fordult, a jövedelem eloszlásbeli különbsége visszaállt a 2005-ös szintre, sőt tovább csökkent. Úgy tűnik tehát, hogy a 2005 után felgyorsuló gazdasági növekedés kedvezményezettje egy viszonylag jól körülhatárolt csoport, amely, ahogyan a gazdasági válság visszafordította az azt megelőző rohamos fejlődést, legalábbis részben elveszítette privilégiumát a jövedelem eloszlása terén.

A Gini index azonban a jövedelem eloszlásának csak egyetlen mértékegysége, ráadásul értelmezése sem teljesen egyértelmű. Mielőtt messzemenő következtetéséket fogalmaznánk meg, érdemes megnézni részletesebben a jövedelem eloszlását Romániában az 1989-et követő időszakban. A fenti ábra ezt szemlélteti. Az öt csoport különböző „osztályokat” jelöl aszerint, hogy milyen arányban részesültek a nemzeti jövedelemből. Ahogyan az ábra mutatja, a jövedelem rétegződése 2005-ig nem sokat változott. A kilencvenes években talán a privatizációknak köszönhetően a leggazdagabb 20% a nemzeti jövedelemből való részesülése egy kicsit növekedik, de nem túl jelentős mértékben. Egészen addig mindenkit nagyjából egyenlő mértékben érintett a gazdaság fluktuációja. 2005-től viszont a leggazdagabb 20% aránytalanul sokat profitál a gyors gazdasági növekedésből: az azt követő három évben legalább annyival sikerül növelni a nemzeti jövedelemből való részesedésüket, mint az azt megelőző 15 évben összesen. Akik leginkább veszítenek a leggazdagabb 20% aránytalan gazdagodásán, azok a jövedelem alsó skáláján levők. A legszegényebb 20%, akik korábban kevesebb mint a nemzeti jövedelem 10%-val rendelkeztek, 2006/7-re csak valamivel több mint 5%-át tudják magukénak. 2008-ra viszont visszaáll a korábbi jövedelmei rétegződés, a gazdasági válság eredményeként is. A leggazdagabb 20%-nak nem sikerül teljes mértékben megőriznie privilegizált helyzetét a nemzeti jövedelemhez való hozzáférését illetően. Ugyanakkor így is majdnem kétszer annyi jövedelem jut ehhez a csoporthoz, mint amennyit lakosságbeli arányuk indokol.

Befejezésül érdemes megnézni a részesedésbeli különbségek mögött rejlő társadalmi csoportok relatív nagyságát – azt, hogy mekkora is azok száma, akik mélyszegénységben, gazdasági marginalizációban élnek. Mivel önmagában a kis jövedelem nem feltétlen jelent szegénységet, vagy gazdasági marginalizációt amennyiben jelentős felhalmozott vagyonnal társul, a következő grafikonhoz a vagyoni különbségeket is figyelembe vettem.

 

Amint az ábra mutatja, Romániában az Eurostat meghatározása szerint a népesség 40%-a él mélyszegénységben vagy gazdasági marginalizációban, ami legalább 10%-kal magasabb, mint hasonló csoportok más kelet-európai poszt-kommunista országokban. Ez a szám 2011 óta nem csökkent, és az időbeli változása alapján nem úgy tűnik, hogy jelentős fluktuációk jellemeznék. Azt gondolom, ha másért nem, már csak ezért a csoportért is érdemes lenne a nemzeti vagyon eloszlásáról, a gazdasági egyenlőtlenségekről beszélnünk. Elvégre, 26 évvel 1989 után kb. 8 millió romániai állampolgár él mélyszegénységben vagy gazdasági marginalizációban, az ebből való kitörés nem sok reményével.

A cikk következő részében a gazdasági egyenlőtlenség miértjeit és annak politikai következményeit szeretném vázolni.

Borbáth Endre

doktorandusz, European University Institute

(címlapkép: “Faraoani, Romania” by Jirka Matousek  is licensed under CC BY 2.0 )