Szombat délutáni első idősávban olyan kérdésekre kaptunk választ, ami nagyon sok esetben megfordul a fiatalok fejében. Szeretnék vállalkozni, hiszen sok sikeres példát látunk a piacon, viszont az elindulás nem könnyű: kell a know-how, a vállalkozás beindításához való pénzösszeg is. Csatlós Páltól, a Promoteus Advertising tulajdonosától és Rácz Béla adjunktustól a bennünk felmerülő kételyekre, kérdésekre kaptunk bíztató választ.
Már az előadás elején az egyetemi oktató a munkája során tapasztalt dologgal példálózik: a legtöbb tanuló, amikor üzleti tervet kell elkészítsen egyik órán, rögtön a hitelfelvételt választja legoptimálisabb megoldásként vállalkozása beindításakor. Rövid időn belül kiderül, hogy ez egy 10 évvel ezelőtti módszer, jelenleg a bankok már nem finnanszíroznak üzleti tervet. A másik kézenfekvő megoldás az a Start-up Nation program, amit a román állam finnanszírozott, viszont ez a lehetőség is idéntől kezdve már nem aktuális. Ettől függetlenül érdemes más pályazatokat megpróbálni. A legtöbb pályázathoz régebben komoly gazdasági ismeretek voltak szükségesek, ám ezek egy ideje háttérbe szorultak, újabban a legtöbb üzleti tervet, eredménykimutatást a pályazatot jóváhagyó iroda elkészíti az ötletből kiindulva. Régebben a közgazdászok a gazdasági ismeretek miatt előnyre tehettünk szert, viszont a fent említett változtatások miatt az előny megszűnt. Sőt, a közgazdászok hátrányban is lehetnek, mivel a gazdasági ismeretek mellett a kockázatokat is megismerték tanulmányaik során. Ebből kifolyólag világszerte kevesebb közgazdász indít vállalkozást. No, de akkor hogyan is lehet vállalkozást indítani? Mi az, hogy kapcsolati tőke? Mi is igazából a pénz? A pénz számszerűsített bizalom, ezért is került előtérbe a kapcsolati tőke és az emberi kapcsolatok. De ha megvan az ember, aki pénz kölcsönöz nekünk, melyik lenne az az iparág, ahol nyereségre tehetünk szert? Erre nincsen egyértelmű válasz, de az tény, hogy az emberi erőforrással foglalkozó (értsd: fejvadász) vállalatok nagyon nagy haszonra tehetnek szert, hiszen a humán erőforrás a legfontosabb egy-egy vállalatnál. A szolgáltatások aránya evről-évre egyre nagyobb mértéke nő. És szolgáltatásokkal foglalkozó céget jelentősen egyszerűbb (és kisebb kölcséggel) elindítani, és a megtérülés is relatív gyors.
És hogy életszakaszunk melyik részében érdemes elindítani egy vállalkozást? Fiatal korunkban, amikor még inkább tudunk áldozatot hozni a vállalkozásunk oltárán? Idősebb korunkban, amikor már tapasztalatot gyűjtöttünk, de adott esetben családot alapítottunk, s ennek az anyagi biztonsága nyomja a vállunkat? Erre sincsen egyértelmű válasz, viszont ha van egy olyan ötlet, amire még „fel tudunk esküdni“, akkor érdemes belevágni, nyitott szemmel járni, gondolkodni, hogy hogyan érdemes elindítani, s vágjunk bele. Ahhoz, hogy sikeres vállalkozást hozzunk létre számolnunk kell a kockázatokkal, viszont figyelnünk is kell arra, hogy ne a félelmeink befolyásolják a döntéseinket.
Írd meg a véleményed