Egyszerűen pompás, mondhatni elragadó. És emlékezetes. Így jellemezném leginkább ezt az édességet.
Áthatóan tiszta almaíz, amelyet nem kell semmivel megspékelni, még hozzáadott cukorral sem. Körülbelül ez a terrine lényege. Lágy, kifinomult, selymesen könnyű és krémes állag, ízlelése akár egy gyöngéd simogatás. Érezni a teljesen érett gyümölcs lágy cirógatásának diszkrét illatát. Ezek mind megtalálhatók benne.
Hámozzuk meg a nyár melegét büszkén magukba záró érett, lédús almákat, majd vágjuk fel minél vékonyabb szeletekre. Olvasszunk meg egy kockányi vajat, amelyhez a végső aromák és az ízvilág fokozása érdekében tetszés szerint hozzáadhatunk egy kanál konyakot is. Persze ez elhagyható. Egy sütőpapírral (amelyet előtte bőségesen átitattunk aranysárgára olvadt vajjal) jól kibélelt kuglóf formában gondosan és türelmesen elhelyezzük a lédús almaszeleteket. Két-három rétegenként öntözzük meg még egy kis olvasztott vajjal. Ha készen vagyunk az almával, takarjuk le a sütőpapírral, majd az ízek teljes megőrzése érdekében helyezzünk rá egy réteg alufóliát is. A formát ezután helyezzük a sütőbe egy kicsivel több mint egy órára. Miután ez az idő letelt, azért ne engedjünk az andalító illataromák csábításának, mert félrevezethetnek. Bármennyire is késztetést érzünk, arra, hogy elfogyasszuk, a terrine még nincs készen! Távolítsuk el róla az alufóliát, majd ugyanennyi időre bízzuk még a sütő gondjára terrinénket, hiszen az minden bizonnyal tudni fogja, mi a teendője, és hogyan szelídítse meg őt.
És az eredmény? Egyszerűen mennyei! Érezni lehet a gyümölcs textúráját mélyen átható vaj jellegzetes aromáját, amely helyenként magával ragadta és karamellizálta az almaszeleteket. A terrinét hagyjuk teljesen kihűlni, és csak azután vágjuk fel méretes szeletekre, hogy átadhassuk magunkat az általa kínált ízvilágnak.
Rátehetjük még puha piskótaszeletre, vagy épp ellenkezőleg, ropogós kekszrétegre. Vagy akár leveles tésztára. Jellegzetességeinek és ízének a fokozásához társíthatjuk vanília- vagy karamellszósszal is, ez utóbbi kifejezetten talál az almához. Mintha egymásnak teremtették volna egymást! Persze a csokoládéöntet sem rossz választás hozzá. Sőt, remekül illik hozzá egy kis hűsítő jégkrém a kedvenc fajtánkból, és – miért is ne – tejszínhabbal a tetején.
Képzeljünk csak el egy vajjal készült, ropogós leveles tésztát a maga kacifántosan sajátos állagával, aranybarna színével és nem túl markáns ízvilágával. Ehhez adjuk hozzá a diszkrét illatú, simogatóan lágy, kissé édeskés almát, ízlelőbimbóink nagy örömére. És hogy tovább halmozzuk az élvezeteket, tálaljuk egy kissé visszafogott, ám az ízélményt fokozó karamellöntettel.
Hmmm… szerintetek is felfedeztem a (majdnem) tökéletes desszertet?
Simona Rusu írása
Írd meg a véleményed