A fagylalt nem a modern kor találmánya, hanem már időszámításunk előtt is bevett édességnek számított. Feltehetőleg Kínából indult hódító útjára Krisztus előtt körülbelül 3000 évvel. Hamarosan elterjedt a mediterrán vidéken is. Legendák maradtak fent Nagy Sándorról, aki mézzel és nektárral ízesítette hűsítő édességét. Néro császár nem kímelte alattvalóit, akiket a Róma környéki hegyekbe küldött hóért, amiből elkészíthették fagylatját. Ebben az időben csak a nagyon gazdagok juthattak hozzá, hiszen nem kis erőfeszítésbe került havat szerezni.
Fagylaltkehely – Forrás. www.dishmaps.com
A tágabb európai elterjedéséről szintén sok legenda van. Az egyik Marco Polonak tulajdonítja a behozatalát, aki utazásai során találkozott ezzel az édességgel, és hazahozta azt. Igazi népszerűségre viszont Medici Katalin segítségével tett szert, aki II. Henrikkel való házassága alkalmával magával vitte a receptet Franciaországba 1533-ban. Nem sok idő kellett, amíg Angliába is megismerte a királyi udvar. I. Károly állítólag szakácsának élete végéig való fizetséget ajánlott, aminek cserébe azt kívánta, hogy a receptet tartsa meg magának, ezáltal kizárólag királyi édességé vált. A 17. századtól vált publikussá. Párizsban szolgálták fel az első fagylaltot a nagyközönségnek a Café Procopban. A 18. század során Amerikában is elterjedt. Sokáig nem válhatott könnyen elkészíthető és tárolható ételé, de az 1800-as évek végén felfedezett hűtők kinyitották a kaput a fagylalt széles elterjedése előtt. A múlt szádban sorra létesültek a gyárak, ahol különböző fajta és ízű fagylaltokat készítenek. A tölcsér és pálcika feltalálása még jobban segítette ennek a népszerűségét. Mára már általánosan elterjedt desszertként él a köztudatban.
De mit is nevezünk fagyinak pontosan? Több fajtája létezik természetesen. Az első fagyik tulajdonképpen jégkásák voltak, amiket valamilyen gyümölcsízzel vagy mézzel öntöttek le. Ez a fajtája ma is létezik és nagy melegben kitűnő hűsítő. A komolyabbak viszont tejből, tejszínből, tojásból, sóból készültek. A tej zsírossága és a keverési technika komoly kihatással van a végeredményre. Az olasz gelato az egyik legfinomabb fagylalt stílus, ami létezik. Ez az igazán krémes, édes ízű fagylalt, ahol az íz dominál minden felett. A sorbet egy másik fajta fagylalt azzal a különbséggel, hogy nem tartalmaz semmilyen tejterméket. Az alapja a gyümölcspüré és a víz. Textúrája sokkal könyebb, mint a gelatóé. Az olaszok másik nagy kedvence a granita, ami a sorbet-hoz hasonlít, csak nem fagylaltgéppel készítik, hanem kézzel, ezért sokkal darabosabb. Közkedveltek napjainkban a joghurt alapú fagylaltok is.
Mochi fagylalt – Forrás: www.koreahouseboulder.com
Pár ország a saját ízlésére formálta és a saját alapanyagait felhasználva készít fagylaltot. Kanadában elterjedt a felforrósított juharfaszirupot jégre önteni, ahol megdermed, és fagylaltként lehet fogyasztani. Japánban a népszerű mochi fagylalt. A mochi nyúlós risztészta tulajdonképpen, amit édességnek használnak fel. Ebbe a tésztába fagylaltgombócokat csomagolnak. Nem csak Japánban kedvelik ezt a fajtát, hanem a világ számos pontján.
Írd meg a véleményed