Skip to content Skip to sidebar Skip to footer

Múlt héten Csíkszeredától Kolozsvárig bemutatták Lukács Csaba és Marossy Géza új riportfilmjét, a Barabási Albert-Lászlóval és Kolumbán Gáborral forgatott Két székelyt. A film két hasonlóan induló, ám jelenleg markánsan különböző élettörténetet mutat be: Barabási és Kolumbán egyaránt a Bukaresti Egyetem fizika szakáról indultak, viszont míg Barabási ma a hálózatkutatás világszinten elismert húzónevének számít, addig Kolumbán csak bivalytenyésztő Énlakán.

Fontos és hasznos riportfilmnek gondolom a Két székelyt, viszont nehezen tudom túltenni magam Lukács és Marossy csak narratíváján.

Talán kevésbé kellett volna szembeállítani Bostont és Énlakát: míg Barabási Albert-László a Lone Gullban indítja a napot, addig Kolumbán az énlakai Dancs abc kávégépjéből kéri a reggeli feketét úgy, hogy a kávégép melletti hűtőben biza-biza energiaital és amerikánus Fanta is található. Habár Barabási a film narratívája ellen beszél, amikor elmeséli, hogy Budapesten jobb a kulturális élet, mint az Egyesült Államokban, Lukács és Marossy ragaszkodnak a narratívához. A film végén párhuzamosan mutatják az énlakai csorda bandukolását és a bostoni forgalmat, viszont szólnék, hogy ilyen dugót lehet Kolozsváron is forgatni, ezért kár volt Bostonig utazni.

Lukács Csaba mélypontja az ötvenedik perc környékén jön el, amikor rákérdez Kolumbán Gáborra, hogy az utóbbi huszonöt év tükrében irigy-e Barabási Albert-Lászlóra. Értem én, hogy kell a kontraszt, de a Civitas Alapítvány – bivalyok – egyetemi oktatás háromszöghöz viszonyítva talán lehetett volna értelmesebbet kérdezni. Persze, Kolumbán nem irigy és Barabási is menti a menthetőt, amikor arról beszél, hogy Kolumbán Gábor életformája nem az anyagiak megvetéséről, hanem az anyagi értékek minőségeiről és az ezekhez történő viszonyulásokról szól.

Ha már kontraszt, akkor érdemesebb lett volna azt hangsúlyozni, hogy miképpen és miért vált Boston a kortárs Athénné. Ugyanakkor arról is lehetett volna forgatni, hogy miért segíti az a székely-magyar kultúrát, ha Barabási Albert-László Tisza cipőben kávézik és tekerőpataki kolbászról mesél Bostonban. Vagány lenne, ha a film ráerősítene Kolumbán és Barabási életútjainak mellérendelő viszonyára, és nem próbálkozna sokadjára is az otthon – távol keserédes kettősségével.

Ajánlom másnak is

Írd meg a véleményed